Karácsonyi gálaműsor Luca napján


Évek óta hagyomány, hogy iskolánkban az adventi időszakban közösen várakozunk diákok,
tanárok, szülők. Az első osztályos gyerekek (Süle Erika és Báthory Judit tanítványai) az Adventi
hírnök c. dalával nyitották meg a programot. Ezt követően Forrai Luca – az est levezetőjeként
– köszöntötte a vendégeket és felkonferálta a következő műsorszámot Süle Erika tanítónő 1.
osztályosait, Aranyosi Ervin Hóember születik című vidám versével.
Johann Sebastian Bach kantátájának részletét Wessely Bálint és Offenmüller Máté adta elő
zongorán (felkészítő tanáruk Balázs Zita). Őket követték a 2. és 4. osztályos színjátszók,
Kovácsné Németh Edit tanítványai. Műsoruk címe: Látogatás a mikulásnál.
Händel: C-dúr szonátájának 1. tételét Jakab Noémi adta elő furulyán. Felkészítő tanára Vajda
Szilárd. Zongorán közreműködött Balázs Zita tanárnő.
Az Adventi hírnök második versszakát Kónyáné Novák Katalin tanítványai, a 2. osztályosok
énekelték el.
A 3. évfolyamosok Landorné Török Rita és Szakály Mónika felkészítésében bemutatták a
Száncsengő c. táncot, amit egy rövid szünet követett, eközben vásárolhattak karácsonyi
ajándéktárgyakat, melyek a diákok, a szülők és a pedagógusok keze munkáját dicsérték,
valamint kóstolhattak karácsonyi hangulatot idéző finomságokat is a szülői közösség
jóvoltából a jelenlévők.
A gálaműsor 2. részének nyitányaként Szakály Mónika és Landorné Török Rita 3. osztályos
tanítványainak énekét hallhattuk, majd pedig Szalainé Kiss Viktória 5.a osztályos tanítványait.
Hermán Diána, Huszár Hanna, Sáry Dorka, Szijártó Szonja, Tóth Franciska és Török Adél A négy
gyertya című művet adta elő.
Ezt követően felcsendült Gluck Boldog lelkek tánca. Galambos Nóra fuvolán játszott,
felkészítő tanára: Gyöngyössy Anna. Zongorán közreműködött Farkas Anikó.
Boromisza Anita Juhász Gyula Betlehem című versét tolmácsolta nekünk. Felkészítő tanára:
Kovácsné Horváth Erika.
Az énekkar állandó résztvevője az iskola műsoroknak. „Soha nem volt még ilyen áldott éj, az
Isten maga néz ránk” dallal az köszöntötték a betlehemi kisdedet a kórus tagjai, kiknek
vezetője Szalainé Kiss Viktória
A 4.a osztályos Balla Krisztofer Aranyosi Ervin Ajándék című versével örvendeztette meg a
közönséget (felkészítője Maráczi Beáta tanítónő).
A negyedik gyertyát a 4. évfolyamosok köszöntötték énekükkel (Maráczi Beáta és Kovácsné
Németh Edit tanítványai), majd Kónyáné Novák Katalin 2. osztályos diákjai egy vidám
karácsonyi táncot mutattak be.
A kórus erre az alkalomra tanárainkkal egészült ki. Tőlük két dalt hallottunk: A jól ismert Hóban
ébred címűt és az Isten pénze című musical gyönyörű betétdalát: Áldott minden ember. Az
elhangzó dalok között Józsa István, Ódor Anna tanítvány Ady Endre Kis karácsonyi énekét
mondta el a közönségnek.
Sejberné Szabó Marianna igazgatónő megköszönte a közönségnek a megtisztelő jelenlétet.
Rámutatott arra is, hogy mennyi szunnyadó tehetséges diák van az iskola falai között.
Gondolatai sorában megköszönte a diákoknak, felkészítőiknek, hogy segítettek méltóan
várakozni az ünnepek előtt, s szereztek szívet-lelket melengető estét műsoraikkal.
A 3. osztályosok osztályfőnökeik irányításával közös verssel, mécsesekkel karácsonyfát
formázva Tóth Árpád Ferenc: Ugye hallod szavam c. verséve zárták az iskola rendezvényét.

KÉPEK